https://www.vadosfa.hu/templates/sj_stabwall/images/logo-loading.png

Már csak nyolcvanöt lakos él a két templom tövében

A közösségi élet fejlesztésében látja településének jövőjét Szakács Lajos vadosfai polgármester. Olvasható a Kisalföld megyei napilap 2012.02.21-i számában.

 

A településvezető szerint a nyolcvanöt lakosú község másként nem is túl lassú megszűnésre van ítélve, hiszen a lakosság gyenge negyede hetven év feletti.

A kilencvenes évek végén még száznál több lakossal büszkélkedhetett a Rábaköz egyik legkisebb települése, Vadosfa. Napjainkra 85-re csökkent a lélekszám. Huszonnégyen nyugdíjasok, túlnyomó részük (20) hetven év feletti. Ahogy Szakács Lajos polgármester szomorúan megjegyezte: amióta a község élén áll (1998), a lélekszám folyamatosan csökken, annak ellenére, hogy napjainkban is eleven közélettel büszkélkedhetnek.

Utóbbi fejlesztésében látja településének jövőjét is a községi vezető.

– Hiába elsőrendű feladat a lakosság helyben tartása vagy bővítése, ha intézményünk már a hetvenes évek óta nincs és valahogy a nyugat-európai ingatlanvásárlók is elkerülnek bennünket – kesergett a polgármester. Hozzátette, erdélyi beköltözők azonban Vadosfán is laknak.
– Sokat gondolkodom Vadosfa jövőjén, de látván a nálunk nagyobb települések agóniáját, már középtávon sem bízom a pozitív változásban – fogalmazott a polgármester. Ahogy mondta, abban azért bizakodik, hogy a községben zajló közösségi élet van, elég csak a környéken is neves falunapra, a helyi klubra és látogatott könyvtárukra utalni. A falunapi és közösségi programok fejlesztésére pályázott is az önkormányzat, így nagyobb szabadtéri kulturális rendezvényt tervezhetnek.

A község egyik vonzereje lehetne, hogy mindjárt két templom is van Vadosfán, az egyik a méltán híres evangélikus templom. A polgármester azonban elmondta, hiába a két templom, két felekezet, ez nem lendít a régi hírét visszaszerezni képtelen falu közéletén. Az evangélikus templomban kéthetente soproni lelkész tart istentiszteletet öt-nyolc helybélivel, a katolikus templomban pedig évente alig három mise van.

– Nagy változást a járások visszaállításától sem remélek, hiszen napjainkban is a szomszédos Mihályiba járunk át ügyes-bajos dolgainkat intézni. Ez nem változik később sem, a gyermekek pedig évtizedek óta oda járnak iskolába – mondta a polgármester. Előnyként értékelte azonban a község jó közlekedését a környező településekkel, talán Csorna felé lehetne javítani a buszközlekedés feltételein (oda a falubusz segítségét veszik igénybe), de Beled, Répcelak és Kapuvár irányába minden igényt kielégít a közlekedés. A beköltözőket esetleg az olcsó ingatlanok vonzhatják. Jelenleg is öt-hat ház vár vevőre, alig négy-öt milliós áron.

A község a XVI. században a reformáció lutheri ágához csatlakozott. A régi templom kriptájában nyugodott Telekesi Török István kuruc ezredes. 1751-ben a helybéli evangélikusok véres csatározásban védték meg templomukat, melynek helyén újabb, nagyobb templom épült. Vadosfa annak a négy nyugat-dunántúli községnek egyike, amelyet az 1681-es soproni országgyűlés jelölt ki artikuláris helyként Thököly sikerei után. Ez azt jelentette, hogy legalább 35 falu evangélikussága istentiszteletet tarthatott. I. Lipót „kegyelméből" az eddig névtelen község országos jelentőségűvé vált, olyannyira, hogy püspöki székhely is lehetett.

Kisalföld

Top
Weboldalunk sütiket használ, melyet látogatási statisztika készítésre használunk More details…