2018. November 19-én megérkezett a község új traktora. Reméljük, hogy hosszú éveken keresztül segítségére lesz majd a falu munkájában, rendezésében, szépítésében!
2018. November 10-én kézműves foglalkozást tartottunk az Advent jegyében. Köszönjük, hogy ilyen szép számmal megjelentek a résztveveők. Nagyon jó hangulatban telt el a délután. A gyerekek és felnőttek szebbnél-szebb alkotásokkal rukkoltak elő.
Reméljük, hogy jövőre ugyan ilyen lelkesedéssel indulhatunk neki a karácsonyi ünnepeknek!
Felhívás!
2018. Augusztus 18. Vadosfa Község Önkormányzata Búcsúi Falunapot szervez a közösségi téren, a tó parton.
2018. Május 10-én Nagykutasi Viktor tartott előadást a dísznövénykről, betegségeiről, valamint a szobanövények szaporításáról, gondozásáról.
2018. Május 1-én egy kis majális ünnepséget tartottunk a tóparton. Sokan részt vettek rajta. Készítettünk hot-dogot, sütöttünk palacsintát.